Bemutatkozás
Alapítványunkat, a Mozgás-Kultúra 2005. Alapítványt, azzal a kettős céllal hoztuk létre, hogy egyrészt a testnevelést, egészségmegőrzést, tömegsportot és a nem finanszírozott élsportot elérhetővé tegyük minden korosztály számára, másrészt ezek mellett kulturális alternatívát kínáljunk a fogyasztói társadalom egyoldalú értékszemléletével szemben.
A mozgás öröm! A kevés mozgás sajnálatos módon életformává vált, melynek okai nemcsak gazdasági természetűek, hanem részben családban, iskolában és munkahelyen gyökereznek. Ugyanakkor a mozgásigény rendszeres és komoly kielégítésére az élsportolói kereteken kívül nehéz lehetőséget találni. Alapítványunk azzal támogatja a mozogni-sportolni vágyókat, hogy számukra nemtől és kortól függetlenül rendszeres sportolási lehetőséget biztosítunk, illetve a kialakult tömegsport minőségét folyamatosan javítjuk.
A sportolói közösségben rendszeresen végzett „munka” további hozadéka a minőségi javulás az önértékelésben, koncentrációs képességben és társas viszonyokban. A sportnevelés – az egészséges életmód, mint követendő értékrend felállításával – elősegíti a helyes jövőkép kialakítását.
A kultúra érték! A „gyorsfagyasztott” tömegkultúra nemcsak fizikai, hanem szellemi mozgásszegénységre is ösztönöz. A valódi kultúra sokszor elvész a fogyasztói reklám- és médiakultúra árnyékában, az értékvesztés ezen a területen is szembeötlő.
Ennek tükrében még inkább kötelességünk Sopron és Magyarország kulturális örökségeinek továbbvitele. Ahogy a mozgástevékenységtől elválaszthatatlan a nevelés, úgy az önfejlődés is megkívánja a kultúra megismerését. Alapítványunk kulturális és oktatási rendezvények, előadások szervezésével és látogatásával igyekszik a kultúrát mindennapjaink szerves részévé tenni. A tartalmas programokon való részvétel élménye nemcsak szórakoztató – akár családi – időtöltés, hanem létrehozza a rendszeres kulturálódás igényét is.
Alapítványunk fenti céljainak elérését részben alapítványi vagyonból, részben külső támogatásokból valósítjuk meg. Ennek kapcsán fordulunk Önhöz is azzal a kéréssel, hogy alapítványunk munkáját lehetőségéhez mérten anyagilag támogatni szíveskedjék. Támogatásával Ön és cége hozzájárul ahhoz, hogy fizikailag és szellemileg egészségesebb, derűsebb emberekkel gazdagodjon szűkebb környezetünk és egész társadalmunk.
Sopron, 2008. február 04.
Figyelmét megköszönve,
tisztelettel:
Demeter Zsolt elnök Polyák József titkár
MOZGÁS-KULTÚRA 2005. ALAPÍTVÁNY
9400 Sopron Fehér Dániel u. 2.
Adószám: 18983711-1-08
Bankszámla: Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet: 59500351-10003705
Telefon: +36 20 355-5277 Demeter Zsolt elnök
Telefon: +36 30 246-3851 Polyák József titkár
2873 / 1292 látogató